"A butohtánc állapota az üresség és a semmi állapota, amelyhez minimum egy évtizednyi kemény munka vezet. A tánc technikája elsajátítható, de ez az állapot nem érhető el mindenki számára. Ettől más a butoh, mint a többi kortárs tánc, ettől felismerhető" - Batarita, a magyar kortárs táncos szavai ezek az általa is művelt és szeretett japán táncról, a butohról. A mai premier a táncszínházban az Azonnali üzenet. Batarita és Daiji Meguro kettőse az összhangról szól.

fotó: Nemzeti Táncszínház

A második világháború után kialakult butoh táncnak két alapítója másként kereste - és találta meg - ezt az ürességet a szenvedély, az érzelmek  és a mozgás kölcsönhatásában. Tatsumi Hijikata a mozdulatból indult és ebből vezette le a érzelmi jelenlétet, Kazuo Ohno viszont éppen ellentétesen dolgozott, az érzelmi háttérből indította a mozdulatot. A felfogás különbözőségéből két munkastílus ered: míg Hijakata pontról pontra, nagyon szigorúan megszabta a színpadra kerülő mozgáselemeket és azok sorrendjét, Ohno rengeteget improvizált. A ma este fellépő Daiji Meguro Hijikata feleségének tanítványa volt, a pontosság és tűpontos tervezés hagyományával kezdte színpadi munkáját. Bataritának, az este másik művészének mestere viszont éppen Yoshuto Ohno volt, aki bár pályájának elején Hijikata koreográfiáiban szerepelt, 1986-tól, 48 éves korától már Kazuo Ohnot rendezte. Ahogy a japán butoh történelmében, ma este az Azonnali üzenetben is találkozik a két motiváció, a mozgás generálta érzelmi feszültség és az érzelmek szülte mozdulatművészet.

Az Azonnali üzeneta harc és a megtermékenyítés összehangját keresi a színlap ínycsiklandó bemutatása szerint. Két, mélységeiben és magasságaiban is eltérő, de nem ellentétes művészi felfogás és kultúra, két totálisan különböző világ és tapasztalat keresi a közöset, az azonos rezgést. "–Mit gondolsz: másik vagy más, semmi vagy semleges, határtalan vagy határon túli? –Összhangban. Tested – testem." 

Az Itt van Japán! butoh fesztivál utolsó előtti napján Ko Murobuchi Kriptája is választható, azonos időpontban Batarita és Meguro fellépésével. Holnap, a fesztivál zárásaként pedig bélsárból felbukannó igazgyöngyökre lelhet a lelkes kereső Tohru Komatsu Morfium Nővérében, vagy különösen vonzódhat a lét éjjeli dimenzióihoz Lola Lincével, az Álomtöredék-tanulmányok segítségével.