Nem, nem a József és testvérei ugyancsak világhírű musicalről van szó, ezúttal nem Lloyd Webber, hanem Elton John és Lee Hall nemzetközi karriert befutott produkciójáról, az ifjú tánctehetség Billy Elliotról.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Micsoda lehetőség egy 12-13 éves kiskamasz számára főszerepet játszani több ezer ember előtt Magyarország egyik legnagyobb színházában! És micsoda összetett az a szerep: próza, ének, balett, sztepp, a repülésről nem is beszélve! Nos, ezekben a napokban, a Billy Elliot nyári szériájában ez történik az ifjú Bakonyi Simonnal, Császár Benedekkel és a Michaelt, Billy igaz barátját, a női ruháknak ellenállni nem tudó, szemüveges másodhegedűst játszó Halász Dáviddal, Serényi Misával és Császár Patrikkal, az Operaház és a Madách Színház legújabb felfedezettjeivel.

Rekkenő a nyári hőség, mi mást is tehetnénk jobbat egy könnyed, mégis tartalmas nyárközepi este eltöltéséhez, mint felkapni magunk mellé egy-két gyermeket, vagy ahányat épp lehet, és megnézni a nehéz sorsú, szegény bányászfaluból, illetve bányászcsaládból származó Billy Elliot történetét, ami nemcsak a színpad és a musical világát hódította meg, de immáron Stephen Daldry mozijával a filmtörténetbe is beleírta magát. (Tegyük hozzá, előbb hódított a film, s csak öt évre rá született Elton John zenéje.)

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az álmok megvalósításáról, a megvalósulás nehézségeiről, a közeg ellenállásáról és végül a célba érésről szóló darabok mindig is hálás témát szolgáltatnak színésznek, énekesnek, s közönségnek egyaránt. Van honnan elszakadni, van hová vágyakozni és igen, gyerekként, de még inkább felnőttként el lehet gondolkozni, vajon mi azt az életet éljük-e, amire 12 évesen vágytunk? Ha igen, módfelett szerencsések lehetünk, hogy beletartozhatunk abba a körülbelül 5-10 százalékba, akiknek ez megadatott, illetve, s inkább ezen a hangsúly a darabban is, akik nem riadtak vissza attól, hogy mindezt kivívják, megteremtsék, kiharcolják maguknak. És ehhez lehetünk 1984-ben Thatcher Angliájában a nehézsorsú vidéken vagy akár 2017-ben Budapesten.

Az előadás meglehetősen látványos, gyors képi és jelenetváltásokkal működik a profi gépezet, de azért a lélek se szorul ki belőle, az egyik legnagyobb tapsot az a jelenet kapja, amikor a boksz helyett a balettot választó kisfiú vágyait mindvégig ellenző bányász apa mégis jobb belátásra tér, s Billyvel újra egymásra találnak. Ahogy az sem utolsó, amikor fiát támogatva megnyeri magának a tágabb közösséget, melynek minden tagja odaadja utolsó filléreit, hogy a londoni Királyi Balettintézetbe meghallgatására való költséget, a buszjegy árát a tehetséges gyermeknek előteremtse. A sztrájk egy éves ádáz küzdelem után úgyis megbukott, nem lesznek jobb körülmények, Margaret Thatcher kormánya az easingtoni bányászoknak sajnos nem sok jót ígér, a bánya sem marad meg valószínűleg, legalább ez a gyerek próbáljon szerencsét s menjen boldogabb vidékre.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az Erkel Színház mostani szériájában újabb fiúkat válogattak a meglévők mellé, a régi főszereplők közül ketten pedig ezúttal kisebb szerepekben láthatók, egész egyszerűen azért, mert kinőttek a szerepből. (Szomorú kamaszsors.) A mostani „galerit” ismét Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett válogatták ki, s az ifjú reménységek rendkívül gazdag felkészülési programban vettek részt, nemcsak klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc oktatást kaptak, de színészmesterséget és beszédtechnikát, hangképzést is tanultak, valamint magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, többek között például a legendás Toldi Máriánál vagy Murányi Tündénél. (Ezek mindegyike kell a szerepekhez, még ha nem is lehet egyforma mértékben elsajátítani őket, hisz már egy felnőttnél is ritkaság, ha egyforma színvonalon táncol és énekel, egy gyereknél pedig ez szinte lehetetlen.) Végül a rendező Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket a non-replika előadásra, mellyel a hazai alkotók teljesen szabad kezet kaptak.

Az előadásban a tánc központi szerepet kap, Tihanyi Ákos látványos koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett szemet gyönyörködtető alkatú, finom mozgású táncművészeivel egészül ki (az általunk látott előadáson Radziush Mikalai – felnőtt Billy, a Hattyúk tava hercege – Szigeti Gábor és Szeregnyi Zsófia), mintegy ellenpontként Mrs. Wilkinson easingtoni, másodosztályú balettiskolájával szemben, illusztrálván, hogy sok gyakorlással és munkával idáig lehet eljutni, ezúttal a balettrepertoár állandó gyöngyszemével, a Hattyúk tavával.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az előadásra bátran vihetünk külföldi vendéggyerekeket is, nemcsak mert vállaltan angolos az egész, de az angol nyelvű felirat sem marad el.

Aki pedig a mostani szériára nem jut be, igyekezzen augusztus végére, mert ha nem, még Mrs. Wilkinson sem veszi fel „a balettban ugrálni” ötven pennyért.