Kozár AlexandraNem, nem a József és testvérei ugyancsak világhírű musicalről van szó, ezúttal nem Lloyd Webber, hanem Elton John és Lee Hall nemzetközi karriert befutott produkciójáról, az ifjú tánctehetség Billy Elliotról.
Micsoda lehetőség egy 12-13 éves kiskamasz számára főszerepet játszani több ezer ember előtt Magyarország egyik legnagyobb színházában! És micsoda összetett az a szerep: próza, ének, balett, sztepp, a repülésről nem is beszélve! Nos, ezekben a napokban, a Billy Elliot nyári szériájában ez történik az ifjú Bakonyi Simonnal, Császár Benedekkel és a Michaelt, Billy igaz barátját, a női ruháknak ellenállni nem tudó, szemüveges másodhegedűst játszó Halász Dáviddal, Serényi Misával és Császár Patrikkal, az Operaház és a Madách Színház legújabb felfedezettjeivel.
Rekkenő a nyári hőség, mi mást is tehetnénk jobbat egy könnyed, mégis tartalmas nyárközepi este eltöltéséhez, mint felkapni magunk mellé egy-két gyermeket, vagy ahányat épp lehet, és megnézni a nehéz sorsú, szegény bányászfaluból, illetve bányászcsaládból származó Billy Elliot történetét, ami nemcsak a színpad és a musical világát hódította meg, de immáron Stephen Daldry mozijával a filmtörténetbe is beleírta magát. (Tegyük hozzá, előbb hódított a film, s csak öt évre rá született Elton John zenéje.)
Az álmok megvalósításáról, a megvalósulás nehézségeiről, a közeg ellenállásáról és végül a célba érésről szóló darabok mindig is hálás témát szolgáltatnak színésznek, énekesnek, s közönségnek egyaránt. Van honnan elszakadni, van hová vágyakozni és igen, gyerekként, de még inkább felnőttként el lehet gondolkozni, vajon mi azt az életet éljük-e, amire 12 évesen vágytunk? Ha igen, módfelett szerencsések lehetünk, hogy beletartozhatunk abba a körülbelül 5-10 százalékba, akiknek ez megadatott, illetve, s inkább ezen a hangsúly a darabban is, akik nem riadtak vissza attól, hogy mindezt kivívják, megteremtsék, kiharcolják maguknak. És ehhez lehetünk 1984-ben Thatcher Angliájában a nehézsorsú vidéken vagy akár 2017-ben Budapesten.
Az előadás meglehetősen látványos, gyors képi és jelenetváltásokkal működik a profi gépezet, de azért a lélek se szorul ki belőle, az egyik legnagyobb tapsot az a jelenet kapja, amikor a boksz helyett a balettot választó kisfiú vágyait mindvégig ellenző bányász apa mégis jobb belátásra tér, s Billyvel újra egymásra találnak. Ahogy az sem utolsó, amikor fiát támogatva megnyeri magának a tágabb közösséget, melynek minden tagja odaadja utolsó filléreit, hogy a londoni Királyi Balettintézetbe meghallgatására való költséget, a buszjegy árát a tehetséges gyermeknek előteremtse. A sztrájk egy éves ádáz küzdelem után úgyis megbukott, nem lesznek jobb körülmények, Margaret Thatcher kormánya az easingtoni bányászoknak sajnos nem sok jót ígér, a bánya sem marad meg valószínűleg, legalább ez a gyerek próbáljon szerencsét s menjen boldogabb vidékre.
Az Erkel Színház mostani szériájában újabb fiúkat válogattak a meglévők mellé, a régi főszereplők közül ketten pedig ezúttal kisebb szerepekben láthatók, egész egyszerűen azért, mert kinőttek a szerepből. (Szomorú kamaszsors.) A mostani „galerit” ismét Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett válogatták ki, s az ifjú reménységek rendkívül gazdag felkészülési programban vettek részt, nemcsak klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc oktatást kaptak, de színészmesterséget és beszédtechnikát, hangképzést is tanultak, valamint magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, többek között például a legendás Toldi Máriánál vagy Murányi Tündénél. (Ezek mindegyike kell a szerepekhez, még ha nem is lehet egyforma mértékben elsajátítani őket, hisz már egy felnőttnél is ritkaság, ha egyforma színvonalon táncol és énekel, egy gyereknél pedig ez szinte lehetetlen.) Végül a rendező Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket a non-replika előadásra, mellyel a hazai alkotók teljesen szabad kezet kaptak.
Az előadásban a tánc központi szerepet kap, Tihanyi Ákos látványos koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett szemet gyönyörködtető alkatú, finom mozgású táncművészeivel egészül ki (az általunk látott előadáson Radziush Mikalai – felnőtt Billy, a Hattyúk tava hercege – Szigeti Gábor és Szeregnyi Zsófia), mintegy ellenpontként Mrs. Wilkinson easingtoni, másodosztályú balettiskolájával szemben, illusztrálván, hogy sok gyakorlással és munkával idáig lehet eljutni, ezúttal a balettrepertoár állandó gyöngyszemével, a Hattyúk tavával.
Az előadásra bátran vihetünk külföldi vendéggyerekeket is, nemcsak mert vállaltan angolos az egész, de az angol nyelvű felirat sem marad el.
Aki pedig a mostani szériára nem jut be, igyekezzen augusztus végére, mert ha nem, még Mrs. Wilkinson sem veszi fel „a balettban ugrálni” ötven pennyért.
Kozár Alexandra
