2011 márciusában gyakorlatilag indoklás nélkül megszabadult tőle a Blaskó Balázs vezette Egri Gárdonyi Géza Színház, most viszont Kecskemét befogadta és újra saját balett-tagozata lesz Barta Dórának, a Badora Dance Company alapítójának. A Kecskemét City Balett megalakulását gyakorlatilag május óta rebesgeti a szakma, de Cseke Péter igazgató hivatalos bejelentésére az évadnyitóig, augusztus 21-ig várni kellett. 

fotó: Gál Gábor

 

Az elmúlt két év több volt, mint nehéz: Bartának egy évtizeden át gyakorlatilag ki sem kellett tennie a lábát Egerből, majd úgy kényszerült új kőszínház után nézni, hogy erre egy pillanata sem volt felkészülni. A Harangozó- és Imre Zoltán-díjas táncos-koreográfus vezette ugyanis az Egri Fesztivál Balettet 2001 és 2009 között, amikor megalapította a badora dance company-t, amivel visszaszippantotta az egri közönséget a táncművészet világába, majd a sikeren felbuzdulva meghívták, hogy irányítsa az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatát. A város kiakadt, mikor Blaskó kirúgta - Barta egy tavaszi társulati értekezleten azonnali hatályú felmondólevelet kapott a kezébe. A munkaügyi per még nem zárult le, mikor utoljára beszélgettünk vele

fotó: Dömölky Dániel

Viszont jött a Nemzeti Táncszínház igazgatóváltása, ami újabb lehetőséget hozott - amit viszont Ertl Péter, a színház korábbi igazgató helyettese, Török Jolán jobb keze nyert el. Barta pályázatáról nem sok szó esett, a Badora Company maradt a táncszínház szárnyai alatt. Kőszínház nélkül túl bizonytalan az élet, új helyek viszont nem tűntek föl a láthatáron - egészen a Kecskemét City Balett megalapításáig.

Cseke büszke és örül, hogy nemcsak saját tánckara, de önálló eladásai is lesznek a szeptemberben megalakuló új együttesnek. A Négy évszak csak az évad második felében kerül színpadra, addig viszont a nyitóelőadásban, a szeptember 27-i Marica grófnőben már lehet látni az új táncosokat.