A nők azt gondolják, hogy a férfiak azt szeretnék, pedig a férfiak nem is értik, hogy a nők miért rajonganak érte - kezdődhetne ezzel a mondattal a magas sarkú cipő viselésének indokolása. Röviden persze összefoglalható: hosszú láb, feszes fenék, csinos boka - ezért hordanak a nők tűsarkút. De az érem másik oldala: mozogni, járni, táncolni szinte lehetetlen benne, illetve komoly rutinra kell szert tenni, hogy a természeteshez közelítsen közlekedési koreográfiánk. A komikus bokaingó bicegés mellé pedig anatómiai katasztrófát is okoz. Nem véletlen, hogy a magas sarkú cipő kezdetben a hétköznapokat messze elkerülő előkelő férfiak kiváltsága volt. 

Miért is jó a tűsarok?

Nem jó - viszont sokak szerint szép. Jó lehet azoknak, akiknek túlzott ágyéki lordózisuk van (akik őszibarackot tudnának hordani a popsijukon minden megerőltetés nélkül), mert bár a sarok megemelésétől előrebillen picit a medence, egyensúlyozás közben hátrabillenti a delikvens, megfeszíti picit a farizmokat, így védve magát az orrabukástól. Akinek viszont szinte egyenes ez a rész, az ezt a műveletet másképp hajtja végre - és menthetetlenül fájni fog a dereka. És a talpa. És a lábfeje.

Mert hogy működik a lábfej?

A láb felépítése eredetlieg hepehupás talajon való járásra van kitalálva, a sima és kemény felületektől zsibong. Számokban:  26 csont, 33 ízület és 107 szalag építi fel. Testünk súlyának többszörösét is elbírja, pláne, ha hagyjuk mozogni ezeket az apró kis alkatrészeket. Így tudják ugyanis "elszippantani" a terhelést. Az ízületek, inak és szalagok, meg a lágy részek pedig tompítják az ütközéseket a talajraérkezéskor és segítik az elrugaszkodást.

Hogyan árt a tűsarok?

Azzal, hogy viselése közben áthelyeződik a test súlyvonala, a gerinc elveszíti természetes görbületeit, a kompenzálás pedig terheli a térdet. A gerinc görbületeinek átalakulása hát- és nyakfájáshoz vezet. Persze már nem is tudjuk, milyen nyakfájás nélkül az élet, úgyhogy ez nem tántorít el kellő erővel.

Viszont megrövidülhet az Achilles-ín (ami összeköti a vádliizmot a sarokcsonttal), ami miatt fájdalom keletkezik a sarokban.

Kitörik a bokád lányom, üvölti anyu. Ami nem teljesen igaz, de a lényeg, hogy a magas sarkú instabil, ezért a láb enyhén befelé fordul viselése közben, ami valóban növeli a bokaficam kockázatát. 

Ki látott már szélesorrú tűsarkút? A kecses, hamupipőke-lábbelik viselése közben viszont a lábfej terhelése jelentősen megnő, a szűk, elvékonyodó kiképzésű orr-részbe bepréselődnek a lábujjak, ami bütykösödéshez, kalapácsujj kialakulásához vezethet. Ráadásul minden lépés ugrás a semmibe: a sarok kiemelése ellehetetleníti az átgördülést lépés közben, a talp boltozatai nem tudják beteljesíteni tompító szerepüket. 

Ráadásul a magas sarok miatt egy csomó karcsú nőnek pocakja nő, mert a sarkon billegés kivonja a hasizmokat a munkából. Mi a trendi megoldás? Lábfeltöltés és lábujjműtét. Vagy a vékonyabb pénztárcájúaknak itt van néhány tanács egy táncosnő szájából.

Ki más tudná, ha nem a táncművész, hogy mi jó a talpnak?

Egy kis masszázs a talppárnáknak, a saroknak és a talp domborulatainak. Utána pedig munka: edzeni és nyújtani kell a talp izmait, majd a vádlit és a feneket. Hogy pontosan mi a módja, itt megnézheted. 

Ráadásul a pasikat sem kell irigyelni, hogy kimaradnak ebből...