Elképzelhetetlen volna az adventi készülődés a Diótörő nélkül. Szerencsére idén sem kell nélkülöznünk az Egérkirály meséjét: a Magyar Állami Operaház december 1. és 30. között  26 előadással várja a kicsiket és nagyokat. Csajkovszkij mesterművét idén is vásári forgatag, kóruskoncertek és adománygyűjtés kíséri majd.

Fotó: Nagy Attila

 

Csajkovszkij E.T.A. Hoffmann és Alexandre Dumas meséjén alapuló híres táncműve mára már világszerte a karácsonyi csodavárás egyik meghatározó alapélményévé vált. A Magyar Állami Operaházban csaknem hetven éven át nemzedékek nőttek fel Vaszilij Vajnonen koreográfiáján és Oláh Gusztáv díszletein. Mindezeket a hagyományokat is tiszteletben tartva tavaly a Londoni Nemzeti Balett korábbi művészeti vezetője, Wayne Eagling koreográfus Solymosi Tamással, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójával közösen dolgozta át a darabot a 21. század táncművészeti és színpadi követelményeinek megfelelő, a klasszikus balett kereteit mégis tiszteletben tartó meseelőadássá. A diótörő megújult díszletei Vavrinecz Bea, míg színpompás jelmezei Rományi Nóra tervező keze munkáját dicsérik.

Tavaly interjúztunk is ezzel kapcsolatban. 

Fotó: Herman Péter

A Diótörő-fesztiválhoz kapcsolódóan az Operaház idén is birtokába veszi az épület előtti tereket és Csajkovszkij művének néhány jellegzetes elemével, zenés programokkal és kirakodóvásárral teremt karácsonyi hangulatot.

Az ünnepi készülődés jegyében  november 17-én felállították és feldíszítették az Operaház karácsonyfáját. A tíz méter magas fenyő idén a Zala megyei Surdról érkezett, és vízkeresztig áll az Ybl-palota előtt.

Az Operaház előtt sorakozó kis házikókba pedig ismét beköltöznek az elmúlt év  standjai. Lesz süti, forró csoki és persze forralt bor is. Utóbbi árusításban a Diótörő előadások előtt egy órával idén is az Operaház vezető énekesei és balettművészei – utóbbiak közt Felméry Lili, Pap Adrienn, Leblanc Gergely – segédkeznek, a bevétel egy része pedig ez alkalommal is jótékony célt szolgál, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik.

Fotó: Nagy Attila

A karácsony örömét idén is minél több emberrel kívánja megosztani az Operaház, köztük is legfontosabbak azok a gyerekek, akik más körülmények között talán el sem jutnak a dalszínházba - írja közleményében az intézmény. Bohém Kiskarácsony néven újul meg az Opera karitatív előadása, amit testi fogyatékkal élő és szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekek számára rendeznek az Operaház művészei. Az apróságokat december 14-én két alkalommal a címben is megidézett Bohémélet padlásszobájába kalauzolja Szvétek László, Szemere Zita, Zavaros Eszter és Molnár Zsolt, a Magyar Nemzeti Balett táncművészeivel és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusával közösen. Az Aczél András rendezte új produkcióban Köteles Géza vezényletével hangoznak el népszerű operarészletek és karácsonyi dalok, de a gyerekek ízelítőt kapnak A diótörő című balettből, valamint felcsendülnek Vivaldi a telet zenébe foglaló dallamai.

Fotó: Nagy Attila

Az adventi időszak másik hagyományos eseményévé vált az Ezüstvasárnap című családi karácsonyozás, amit 2013 óta szervez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A rendkívül népszerű programsorozatban a Parázsfuvolácska és a János vitéz után idén a Pomádé király új ruhája látható december 11-én az Erkel Színházban, amihez kapcsolódóan a karácsonyi ünnepkört idéző rajzversenyét is újra meghirdeti az Opera.

Miután tavaly emlékezetes esten ünnepelte a szakma Tímár Sándor koreográfus 85. születésnapját, az általa alapított Csillagszemű-tánccsoportok idén december 19-én térnek vissza az Erkel Színházba, hogy karácsony alkalmából számot adjanak az elmúlt év eredményeiről. Az est rendezője Tímár Böske, házigazdája Kudlik Júlia.