Nem, nem a József és testvérei ugyancsak világhírű musicalről van szó, ezúttal nem Lloyd Webber, hanem Elton John és Lee Hall nemzetközi karriert befutott produkciójáról, az ifjú tánctehetség Billy Elliotról.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Micsoda lehetőség egy 12-13 éves kiskamasz számára főszerepet játszani több ezer ember előtt Magyarország egyik legnagyobb színházában! És micsoda összetett az a szerep: próza, ének, balett, sztepp, a repülésről nem is beszélve! Nos, ezekben a napokban, a Billy Elliot nyári szériájában ez történik az ifjú Bakonyi Simonnal, Császár Benedekkel és a Michaelt, Billy igaz barátját, a női ruháknak ellenállni nem tudó, szemüveges másodhegedűst játszó Halász Dáviddal, Serényi Misával és Császár Patrikkal, az Operaház és a Madách Színház legújabb felfedezettjeivel.

Rekkenő a nyári hőség, mi mást is tehetnénk jobbat egy könnyed, mégis tartalmas nyárközepi este eltöltéséhez, mint felkapni magunk mellé egy-két gyermeket, vagy ahányat épp lehet, és megnézni a nehéz sorsú, szegény bányászfaluból, illetve bányászcsaládból származó Billy Elliot történetét, ami nemcsak a színpad és a musical világát hódította meg, de immáron Stephen Daldry mozijával a filmtörténetbe is beleírta magát. (Tegyük hozzá, előbb hódított a film, s csak öt évre rá született Elton John zenéje.)

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az álmok megvalósításáról, a megvalósulás nehézségeiről, a közeg ellenállásáról és végül a célba érésről szóló darabok mindig is hálás témát szolgáltatnak színésznek, énekesnek, s közönségnek egyaránt. Van honnan elszakadni, van hová vágyakozni és igen, gyerekként, de még inkább felnőttként el lehet gondolkozni, vajon mi azt az életet éljük-e, amire 12 évesen vágytunk? Ha igen, módfelett szerencsések lehetünk, hogy beletartozhatunk abba a körülbelül 5-10 százalékba, akiknek ez megadatott, illetve, s inkább ezen a hangsúly a darabban is, akik nem riadtak vissza attól, hogy mindezt kivívják, megteremtsék, kiharcolják maguknak. És ehhez lehetünk 1984-ben Thatcher Angliájában a nehézsorsú vidéken vagy akár 2017-ben Budapesten.

Az előadás meglehetősen látványos, gyors képi és jelenetváltásokkal működik a profi gépezet, de azért a lélek se szorul ki belőle, az egyik legnagyobb tapsot az a jelenet kapja, amikor a boksz helyett a balettot választó kisfiú vágyait mindvégig ellenző bányász apa mégis jobb belátásra tér, s Billyvel újra egymásra találnak. Ahogy az sem utolsó, amikor fiát támogatva megnyeri magának a tágabb közösséget, melynek minden tagja odaadja utolsó filléreit, hogy a londoni Királyi Balettintézetbe meghallgatására való költséget, a buszjegy árát a tehetséges gyermeknek előteremtse. A sztrájk egy éves ádáz küzdelem után úgyis megbukott, nem lesznek jobb körülmények, Margaret Thatcher kormánya az easingtoni bányászoknak sajnos nem sok jót ígér, a bánya sem marad meg valószínűleg, legalább ez a gyerek próbáljon szerencsét s menjen boldogabb vidékre.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az Erkel Színház mostani szériájában újabb fiúkat válogattak a meglévők mellé, a régi főszereplők közül ketten pedig ezúttal kisebb szerepekben láthatók, egész egyszerűen azért, mert kinőttek a szerepből. (Szomorú kamaszsors.) A mostani „galerit” ismét Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett válogatták ki, s az ifjú reménységek rendkívül gazdag felkészülési programban vettek részt, nemcsak klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc oktatást kaptak, de színészmesterséget és beszédtechnikát, hangképzést is tanultak, valamint magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, többek között például a legendás Toldi Máriánál vagy Murányi Tündénél. (Ezek mindegyike kell a szerepekhez, még ha nem is lehet egyforma mértékben elsajátítani őket, hisz már egy felnőttnél is ritkaság, ha egyforma színvonalon táncol és énekel, egy gyereknél pedig ez szinte lehetetlen.) Végül a rendező Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket a non-replika előadásra, mellyel a hazai alkotók teljesen szabad kezet kaptak.

Az előadásban a tánc központi szerepet kap, Tihanyi Ákos látványos koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett szemet gyönyörködtető alkatú, finom mozgású táncművészeivel egészül ki (az általunk látott előadáson Radziush Mikalai – felnőtt Billy, a Hattyúk tava hercege – Szigeti Gábor és Szeregnyi Zsófia), mintegy ellenpontként Mrs. Wilkinson easingtoni, másodosztályú balettiskolájával szemben, illusztrálván, hogy sok gyakorlással és munkával idáig lehet eljutni, ezúttal a balettrepertoár állandó gyöngyszemével, a Hattyúk tavával.

Fotó: Pályi Zsófia 
 

Az előadásra bátran vihetünk külföldi vendéggyerekeket is, nemcsak mert vállaltan angolos az egész, de az angol nyelvű felirat sem marad el.

Aki pedig a mostani szériára nem jut be, igyekezzen augusztus végére, mert ha nem, még Mrs. Wilkinson sem veszi fel „a balettban ugrálni” ötven pennyért.

kommentek: 0

Tovább olvasom

90 évesek és még mindig táncolnak. Marge Champion és Donald Saddler, a Keep Dancing című film szereplői. Szépek, energikusak, átszellemültek. Átszellemíti őket a tánc. A Broadway két egykori sztárja hetente kétszer bemegy a balett terembe és próbál. Bemelegít, gyakorol és új darabokat koreografál. Múltat idéz, de a jelenben táncol. Marge gyönyörű sminkben és frizurában, akár egy igazi primadonna, Donald lazábban, de ugyanolyan ünneplőbe öltöztetett lélekkel.

„Az életben bizonytalanabb karakter vagyok. Itt, a balett teremben magabiztossá válok. Ez az a hely, ahol tudom, ki vagyok.” – mondja Saddler, s hány és hány táncos van így ezzel, akinek a színpad adja az életet, a reggeli balett-termi gyakorlás az életcélt, az identitást, az önigazolást, a biztonságot. És ez 90 éves korra se múlik el. Miért múlna el? A tánc szerelem, márpedig a szerelem kortalan. Nem nézi az éveket, a ráncokat, a test romlását és tökéletlenségét, hanem ő maga alkotja, festi meg, találja ki, hozza létre önmagát. A teljesség nyújtotta szépséget, mely belülről, a tánc által nyújtott örömből fakad.

A Keep Dancing, Greg Vander Veer díjnyertes, fesztiválokat bejárt szépséges, emlékező dokumentumfilmje nyitóképében a New York-i felhőkarcolók fölött időz, hogy aztán a gyönyörű, csupa üveg, csupa napfény stúdióba térjen, melyet Marge és Donald bérelnek onnantól fogva, hogy a Broadwayről „nyugdíjba vonultak”. Mit nyugdíjba. Ők nem nyugdíjba, hanem a stúdióba vonultak az öregség sebnyalogató, végváró és magába forduló szomorúsága elől. „Az öregedés nem meglepetés, nem valami gondterhelt dolog, egyszerűen tény” – mondja Donald sejtelmesen mosolyogva. Marge ma is bőven 90 fok fölé emeli a lábát a rúdnál és kecsesen ráhajol. A rúdnál, ahol napi gyakorlataikat kezdik. „Minden évtizedben azt kell nézni, amit ad, nem pedig azt, amit elvisz” – mondja bölcsen, miközben frizurát készít természetes, szép ősz hajából. „A mai társadalomban az öreg, de még a középkorú is rossz csengésű, negatív szavak. Ma mindenki örökre fiatal akar lenni. Nos, jobb, ha belátják, ez nem lehetséges. Viszont meg kell tanulni élvezni az öregséget.” – osztja meg velünk a keserédes életbölcsességet.

Keep Dancing from Greg Vander Veer on Vimeo.

Marge és Donald 2001-ben barátkoztak össze, amikor a Follies című produkcióban léptek fel a Broadwayn, miután mindketten tündöklő táncos karriert mondhattak magukénak.

A Keep Dancing nemcsak a jelent mutatja be, de múltat is idéz, felvillannak mozaikok Marge életéből, láthatjuk őt gyerekként a ’20-as években hableányruhában egy kertben táncolni, a harmincas években a színpadon ragyogni, de a Keep Dancing filmrészleteket is felidéz, hisz Marge számos filmmusicalben tündökölt ifjabb korában.

Donald Saddlerről megkapó fotósorozat látszik, amikor a mezőn az egekbe ugrik, amikor még feszül a test, akár az íj, duzzad a fiatalság, és kihívó, pajkos a tekintet.

Aztán szó esik Fred Astaire-ről, akit először 14 évesen látott Donald, majd Billy Elliotról, aki amikor megkérdezték tőle, miért akar táncolni, azt mondta: mert amikor meghallom a zenét, olyan elektromosságot érzek a testemben, hogy nem tudok neki ellenállni. Mert amikor táncolok, akkor tudom, ki vagyok én. „Ugyanezt érzem én is” – mondja Donald, akinek a tánc életforma, s aki mikor kilép a stúdióból, újra a bizonytalan emberek táborához sorolja magát. De addig, itt a táncparketten, hétről hétre, napról napra minden megtörténhet. S ennek a mindennek még az öregedő test sem szab határt.

A film elkészülte óta Donald Saddler meghalt, Marge még él. Mindketten óriási leckét adnak nekünk a tánc szeretetéből.  

kommentek: 0

Tovább olvasom

A tavalyi premier sztárjaival, a gyerekszereplők között pedig új tehetségekkel látható ismét 22 előadásos nyári sorozatban a Billy Elliot – a Musical. Elton John és Lee Hall világhírű darabja június 30-tól július 16-is szerepel az Erkel Színház műsorán, hogy aztán augusztus 23. és 27. között további hat előadás vezesse fel az új évadot.

Az óriási nemzetközi sikernek örvendő – 4 Olivier- és 10 Tony-díjat is elnyert – zenés darab tavaly nyáron Szirtes Tamás non-replika változatában a magyar közönséget is egy csapásra meghódította. A Madách Színházat is igazgató, Kossuth- és Jászai-díjas rendező Stohl AndrásNémeth KristófTóth SándorBencze IlonaCsákányi EszterHűvösvölgyi IldikóAuksz ÉvaGallusz Nikolett és Ladinek Judit főszereplésével mutatta be a darabot, akik júliusban mind visszatérnek az Erkel színházban látható produkcióba. 

Billy Elliot  Elton John musical
Fotó: Pályi Zsófia 

A csaknem 200 művész összehangolt munkáját igénylő monumentális produkcióban idén nyáron öt új gyerekszereplőt is avat. Billyként Bakonyi Simon és Császár Benedek, Michael szerepében Halász DávidSerényi Misa és Császár Patrik debütál a produkcióban. Vizlendvai Áron a főszerepben, Borka Dávid és Gáspár Sámuel pedig Michaelként ismétel a tavalyi sorozat után, míg a tavaly Michaelt játszó Lukács Olivér idén már a címszerepet alakítja. Ugyancsak visszatér a tavalyi szereposztásból Kökény-Hámori Kamill és Pál Dániel Máté, mivel azonban ők már kinőttek Billy és Michael karakteréből, ezért idén magas fiúkként, kisebb szerepben láthatók.

Az új gyerekszereplők beállását ismét csaknem egyéves felkészítési időszak előzte meg. A Solymosi Tamás balettigazgató szakmai felügyelete mellett tavaly ősszel kiválogatott fiúk idén is klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, magánének kurzusokon sajátították el a produkcióhoz szükséges különleges tudást, végül a szerepekre Szirtes Tamás jóváhagyásával, májusban jelölték ki a szereplőket. A gyerekek felkészítése idén is Toldy Mária és számos más oktató, köztük a Madách Táncművészeti Iskola és Szakgimnázium tanárainak segítségével valósult meg. 

A három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film musicalváltozata is az eredeti alkotás történetére épül. Egy szegény sorba született tehetséges kisfiú küzdelmeit mutatja be, akinek családja hallani sem akar arról, hogy gyermekük az általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen. Az Opera vezetése azt reméli a népszerű musicaltől, hogy témája révén a klasszikus balett műfajára is ráirányítja a figyelmet, különösképp a felnövekvő generációkét. A hatalmas apparátussal megvalósuló produkcióban a Magyar Nemzeti Balett szólistái is közreműködnek.

A produkcióban közreműködő gyermekszólisták felkészítésében az Opera partnere a Madách Táncművészeti Iskola és a Magyar Táncművészeti Főiskola.

kommentek: 1

Tovább olvasom

Hód Adrienn koreográfus, a Hodworks társulat vezetője Grace című produkciója kapta az idén a kortárs táncelőadásnak járó Lábán Rudolf-díjat. A tabukat döntögető, határokat feszegető alkotóval a kortárs tánc helyzetéről, az együttesről és azokról különböző utakról beszélgettünk, melyek elvezethetnek egy produkcióhoz. 

kortárs tánc Hód Adrienn Hodworks

Az idén Horváth Csaba munkája mellett a te koreográfiád, a Grace kapta a Lábán-díjat, amelyre már többször nomináltak. A laudáló szerint ez a darab egyfajta kvintesszenciája eddigi munkásságodnak. Mit jelent ez a díj számodra, illetve mit jelent az, hogy épp ez az előadás kapta?

A Lábán-díj egy szakmai díj, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárstánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére alapított. Független kritikusok, esztéták, szakújságírók a kuratórium tagjai, akik évek óta figyelemmel kísérik a kortárstánc új kezdeményeit, ezeket elemzik és értékelik, beszélnek róla, ezzel a szakma létezését erősítik. Fontos, hogy a díjjal nagyobb ismertséget szerez a szakma a kortárstáncnak. Ha nem lenne ez a díj, akkor mi sem beszélgetnénk.

De szerencsére van. Te hol helyezed el magad a hazai táncos, illetve kortárs táncos szakmában? Mi az, amit ti képviseltek, amit csak ti tudtok és senki más? Mi a védjegyetek?

17 évesen kerültem a kortárstánc közelébe. A Budapest Tánciskolában tanultam (most Budapest Kortárstánc Főiskola és Szakközépiskola). Rövidebb időszakokra mentem csak el külföldre, így az elmúlt 25 évben benne voltam a hazai táncszakmában. A mai napig tanítok az iskolában, így folyamatos kapcsolatom van a fiatalokkal. A saját generációmmal folyamatos munkaviszonyban állok. Sűrűn járok el külföldi előadásokat és más hazai alkotók munkáit megnézni. Érdekel, ki hogyan használja fel a mozgás lehetőségét. Kétfelől közelít az út, egyrészt az érdeklődés nagyon fontos számomra, hogy minél jobban megismerjem az "anyagot", amivel építkezem. Ezután jön a kutatás, amikor végső cél nélkül (produkciókényszer nélkül) tudok időt tölteni a teremben és analizálni, összerakni szétszedett anyagokat. Amikor nem cél a miért és a kifejezni akarás, nem cél a téma, csak maga az anyag él. Ezt nagyon élvezem, ezek igazán ismeretlen területek, amikor a test képes olyan mozgást és olyan kapcsolódásokat létrehozni, amiket nem értesz. Nagyon tetszik ez a világ, de ilyenkor mindig jön az elme is. Hogy akkor, ha nem értem, ez nem is jó? Mi ez? Mi történik? A mai világ erősen ok-okozati összefüggésben működik, ezért ezen a terepen is elég erős az elvárás, hogy érthető legyen az, amit csinálunk. Nagy vágyam egy olyan előadást létrehozni, ami ezzel a nem értéssel kooperál. Sokat dolgozunk improvizációkon keresztül ebből az ismeretlen zónából, amit aztán kicsit átszínezünk és felerősítünk benne elemeket, amitől megjön az értéshatár is.

kortárs tánc Hód Adrienn Hodworks
Hodworks: Grace, fotó: Dömölky Dániel

Sokat szerepeltek külföldön, nemzetközi fesztiválsikereket értek el. Az általatok képviselt kortárstánc irányzatra hol nagyobb a befogadókészség? Itthon vagy külföldön? 

Nem kell messzire menni. Bécsben van egy Impulstanz nevű egyhónapos nyári kortárstánc fesztivál 1984 óta. Egy hónapon keresztül járhatsz különféle órákra mindenféle szinten, és minden nap több előadást nézhetsz meg. A színházak mellett bevonják helyszínként a múzeumokat és a szabad tereket is. A fesztivál évről-évre növekszik és egyre több embert vonz. Itthon nagyon változékony és bizonytalan a kultúra finanszírozása. Az iskola, ahol tanultam is hánykolódik. A MU Színház, ahol rendszeresen játszunk, nagyon keservesen működik, nem tud igazán lépni, fejleszteni. Együttesek adják fel, mert nem tudnak annyi pénzt összeszedni, amiből tudnának működni. A mi együttesünk költségvetésének kb. a fele piaci bevételből származik, de nagyon bizonytalan az egész. Miközben újra és újra létrejönnek szerveződések, amelyek saját befektetett erőből hoznak létre műveket, szólítják meg az embereket. Nagyon sokféle háttérrel rendelkező, sokféle rendszerben működő eset van. Mások a motivációk és az élethelyzetek, amelyekből mind-mind színházi esemény születik. Aztán nézheti a nagyérdemű. 

A Hodworks megalapításától az improvizációt a megnyilatkozás központi formájának tekinted. Meddig lehet az improvizációval elmenni? Vannak-e határai? Vannak-e olyan témák, területek, ahol ez a forma határokba ütközhet és mással kell kiegészíteni?

Többféleképpen lehet az improvizációt használni. A kiindulópont, a felépülő és fejlődő szabályrendszer nagyon meghatározza. Minden egyes létrehozott előadásnál más mértékű és jellegű az improvizáció. Számomra az a cél, hogy az improvizáció mint eszköz segítse és emelje a produkcióban elhelyezett hatás létrehozását. Addig jó, amíg ezt segíti, amikor nem, akkor mi is kötött elemeket használunk, tehát teljesen fixálunk, lekötünk dolgokat. De az improvizáción alapuló előadásokat is rengeteget gyakoroljuk.

Jelenleg hogy áll föl, kikből áll a Hodworks társulata? Milyen dinamikák, egymásra hatások működnek a csapatban?

Szabadúszó táncosokkal dolgozom, akik mások munkáiban is dolgoznak és önmaguk is alkotók, hoznak létre saját produkciókat. Molnár Csaba amellett, hogy saját előadásokat készít, több kollektív alkotói munkában is részt vesz. Az utóbbi években Marcio Kerber Canabarróval hozott létre duetteket. Marcio brazil származású és az előző öt Hodworks produkcióban együtt dolgoztunk. Jelen pillanatban Meg Stuarttal dolgozik. Cuhorka Emese a Tünet Együttessel és Fülöp Lászlóval dolgozik rendszeresen, de neki is többféle munkája van. Vass Imre szintén önálló alkotó. Hadi Júlia táncosnő a bodylotion co-dance elnevezésű formáció tagja. Garai Júlia ​rendszeresen tanít, van fiatal korosztályból és 60 év feletti​ekből álló ​csoportja is, akik közkedvelt szereplői lettek a hazai színházi ​előadásoknak. ​Nekem jó, hogy​ mindenki máshol is ​dolgozik ​és friss energiákkal érkezik egy következő ​közös t​alálkozásba (munkafolyamatba). Én magam is többfelé dolgozom. 

kortárs tánc Hód Adrienn Hodworks
Hodworks: Szólók, Cuhorka Emese, fotó: Dömölky Dániel

Sokat dolgozol megrendelésre is. Ez a fajta munka (reklámfilmek, divatbemutatók) mennyire inspirál? Amikor egy reklámfilmben a tánc csak eszköz egy termék vagy életérzés bemutatásához, az mennyire hat inspirálóan művészileg illetve van-e tágabb kontextusban hozadéka?

Szeretek alkalmazott munkát csinálni. Nagyon érdekel, hogy képes legyek létrehozni azt, amit a rendező, a ​kreatív stáb elképzel. Szakmailag nagy kihívásnak érzem.​

A meztelenség évek óta nagyon erősen jelen van különböző aspektusokkal és ​üzenetekkel a darabjaidban. Mondhatni, te vezetted be, „honosítottad ​ meg” ezt a színpadon. Hozott-e ez valamilyen áttörést az elfogadásában, a ​ ​használatában a kortárs táncban vagy továbbra is tabutéma?

​Nem én honosítottam meg. Én magam is láttam magyar alkotótól, Ladjánszki Mártától olyan előadást, ahol az előadók meztelenek a színpadon. ​A meztelenség továbbra is tabutéma. A facebookról évekkel ezelőtt tiltottak le, mert egy New-York-i festőiskola aktokról készült fotósorozatát osztottam meg. Szép volt. A Pirkadban négy táncos táncolja végig a darabot meztelenül. A visszajelzések szerint mozdít az emberek addigi álláspontján az, amit látnak. 

kortárs tánc Hód Adrienn Hodworks
Hodworks: Szólók, Marcio Kerber Canabarro, Fotó: Dömölky Dániel

A Pirkad című darab egyik táncosa azt mondja, eljön a pont, amikor minden​ racionalitást elveszít, amikor már csak a fizikai marad. Ez is a célja valahol a​ darabjaidnak?

​Sokszor teljesen más az, ahogyan egy táncos megéli a darabot és az, amit a néző abból lát. A Pirkadban olyan gyorsan változnak a jelentéstartalmak, hogy mint néző megélheted akár ezt is.​ 

Koreográfusként te jegyzed a Saul fiának krematórium jelenetét. Szakmailag​ milyen élményeket, tapasztalásokat hozott ez számodra?

​Az egész nagyon izgalmas volt. Első nagyjátékfilmes munkám volt. Sok ismeretséget és tudást adott a stábbal való munka.​

Min dolgoztok, mi a programotok a nyáron?

A következő, 2018. februárban bemutatódó új Hodworks előadás előkészületi beszélgetései lesznek, tervezés és szervezés. Ősztől indítunk több vidéki táncművészeti iskolával közösen egy programot. Ennek célja beszélgetés a kortárstáncról és gyakorlás különböző tanárok vezetésével. Emellett nyáron forog Nemes Jeles László új filmje, a Sunset, amelyben megint mint koreográfus dolgozom.​

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy a tánc luxus, hisz annyi minden egyéb ​ normális dolog van az életben. Most is így érzed?

​Sokszor azt érzem, hogy olyan munkát kellene csinálnom, amivel segítek azokon, akik rászorulnak arra. Mennyivel hatékonyabb lennék! Megvan bennem az erő erre, lehet hogy a jövő ebbe az irányba visz.

kommentek: 1

Tovább olvasom

Legalábbis megmarad a Táncbazár, a Nemzeti Táncszínház július végi táncest-sorozata. Lesz flamenco, tangó, kortárs tánc és hagyományőrzés is. Akit feszít a vállalkozó szellem, még sztepptáncolhat is.

Fotó: Lakner Kinga/ Tangó Táncszínház

kommentek: 0

Tovább olvasom