Mindössze 21 éves, hároméves operaházi jelenléte alatt volt már a Hattyúk tavában és A diótörőben herceg, az Anyeginben Lenszkij, a Manonban Des Grieux, az Anna Kareninában Vronszkij, és még a Kalóz Konrádja is lehetett volna , ha éppen akkor nem sérül meg. A viharosan szép karrier  állomásairól beszélgettünk Balázsi Gergővel, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosával.

Dózsa Imre mondta a tavalyi Opera Café című televíziós műsorban, hogy egy igazi danseur noble lakozik benned. Mennyire tudsz ezzel azonosulni, mennyire tartod rád jellemzőnek?

Megtisztelő és felemelő, főleg, ha egyszer azzá válhatok valóban. Az út elején tartok. Danseur noble, ehhez rengeteg munka, belső érés, és évek tapasztalata szükségeltetik. Ez hosszú folyamat, aminek tán sosincs vége, hiszen mind a technikai, mind a művészi fejlődés a végtelenbe mutat. Tény, hogy a klasszika, illetve a neoklasszika áll hozzám közel, nem pedig a kortárs tánc. A klasszikus szerepekben érzem jól magam, azokkal tudok azonosulni. A mester dicsérete, vagyis hogy a danseur noble bennem van, azt jelenti, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, hogy előhozzam magamból. Ő is rengeteget dolgozott már értem.

2014-ben az évad legjobb végzőseként jöttél ki a főiskoláról (ami azóta egyetem), és 18 évesen az Operaházba kerültél. Milyen művészi utat jártál be a három év alatt és hogyan fejlődött ezzel párhuzamosan a személyiséged?

Tulajdonképp még most is alig hiszem el mindazt,  ami azóta történt, a  fantasztikus lehetőségeket, amiket kaptam, s amiket megpróbáltam legjobb tudásom és képességeim szerint teljesíteni. Hirtelen jött minden, a mindennapjaim megteltek intenzív élményekkel. Tánckari tagként kezdtem az Operaházban, legelső szerepem a Coppéliában a nyolc barát egyike volt, de már az első évben kisebb szólószerepeket is táncolhattam. A második szezonom  érdekes és nagyon mozgalmas év lett, mert hivatalosan még tánckari tag voltam, de már kizárólag főszerepekre jelöltek. Sosem felejtem el életem első főszerepét  – A hattyúk tava hercegét –  melyet október 28-án táncoltam el. Ezt követte  A diótörő hercege, az Etűdök szóló fiúja, majd az Anyeginből Lenszkij, a Manonból Des Grieux, a Csipkerózsikában, a Hófehérkében a herceg. Ez az év emberpróbáló volt lelkileg és művészileg is, nagy volt rajtam a nyomás.

Bizonyítanom kellett a szakmának, a közönségnek és magamnak is. De megtörtént a csoda, amelyet akkor alig vettem észre, fel sem fogtam, mi történik. Nyáron eszméltem rá, mennyi megismételhetetlen élménnyel gazdagodhattam.

Ha a második évben kizárólag főszerepeket táncoltál, miért nem neveztek ki már akkor címzetes magántáncossá? Lehet, hogy ez szándékos volt Solymosi Tamás igazgató részéről, hogy ne érezd még azt 19 évesen, hogy tiéd az egész világ?

Nem tudom, lehet, hogy így volt, de nem is a státusz a lényeg, hanem a lehetőség. Így is nehéz volt feldolgozni ezt az egyszerre hirtelen jött rengeteg szerepet. És nem is baj, mert ha tényleg mindent egyszerre kap meg az ember, akkor nem lesz, ami motiváljon egy idő után. Kell a fokozatosság. A harmadik szezonban kineveztek címzetes magántáncosnak, majd a negyedik évadomat már első magántáncosként kezdhettem el, amivel egy álmom teljesült.

Hogyan tudtál 18 évesen beilleszkedni a társulatba?

Az első évben nagyon visszafogott és csendes voltam, inkább csak tettem a dolgomat, ahogy általában egy táncos az első évben, amikor bekerül az Operaházba, de aztán fokozatosan kezdtem megnyílni és otthonra találni. Azóta is nagyon jól érzem magam a társulatban, haza jövök ide, nemcsak az épületbe, a csapatba is. És az is sokat segített, hogy sokan itt voltak már a felsőbb évfolyamokba járó társaim közül is.

Fel sem merült  benned, hogy külföldön építs karriert, ahogyan sok végzős egyből teszi?

Nem! Én itt szeretnék fejlődni, itt érzem jól magam. Lehet, hogy egyszer majd kipróbálom magam külföldön egy rövid időre, de alapvetően itt képzelem el a pályámat. A családom és a menyasszonyom (Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa) közelsége a legfontosabb, majd kiderült mit tartogat számomra a jövő.

A mostani Balanchine-darabban, a Téma és variációkban és a Harald Lander féle Etűdökben is szóló szereped van egy estén belül. Mindkét mű a klasszikus balett szépségét dicséri, mégis bizonyos szempontból modernnek számít. Számodra  klasszikusak vagy inkább modernek ezek a művek, illetve mit ad neked az egyik, mit a másik lehetőség?

Alapvetően a drámai műveket szeretem, mert ott tudok más emberré átlényegülni. Azokat a darabokat is élvezem, ahol a technika van a középpontban, ezek a feladatok komoly kihívást jelentenek. Ezt az előadást abszolút klasszikus feladatnak érzem, tele rendkívül nehéz szakmai elemekkel. Szerintem a társulatnak is jót tesz, mert ezek a balettek kiváló szinten tartják az együttest. Egy sikeres előadás után a táncos mindig nagyon jól érzi magát. A tökéletességre törekvés folyamatos stressz, az egyik kombináció a másikat segíti, ugyanakkor mindig próbálok az éppen előttem álló feladatra koncentrálni és a következő lépéssorozatot a lehető legjobban kivitelezni. Természetesen nem mindig úgy sikerül minden, ahogy szeretném, hiszen minden előadás más és más, a maximalizmusomból adódóan pedig sosem vagyok teljesen elégedett magammal, hiszen mindig van még hova fejlődni.

A nemrég bemutatott, nagy szenzációnak számító LOL-ban is szólószerepet táncoltál. Milyen élmény volt Hans van Manen koreográfiájában dolgozni?

A három mű közül kettőben is, az Öt tangóban és a Black cake-ben is szerepelhettem. Az Öt tangót azért élveztem, mert egy igazi erős, férfias karaktert táncolhattam el, amely különbözik az általam eddig megformált szerepektől. A Black cake ehhez képest egy vidám, jókedvű, humoros koreográfia, amit nagyon jó volt eltáncolni. Külön öröm, hogy a kedvesemmel táncolhattam.

A bátyád is a Balettintézetben végzett. Hogy van az, hogy egy családban két fiú gyerek is a balett iránt érdeklődik?

Anyukám nagyon szereti a sportokat és a művészeteket, ő orientált minket ebbe az irányba. Az első néhány évben még nem voltam olyan elhivatott, csak tettem a dolgomat. Tizennégy éves korom körül vált komollyá az egész, akkor érintett meg a hivatás, a tánc szeretete. A szüleimmel a mai napig nagyon jó a viszony, minden előadásomat megnézik, ez számomra sokat jelent. Támogatnak és segítenek mindenben, hisznek bennem. Hálás vagyok nekik, nélkülük nem lennék az, aki.

Ki volt az a mester, tanár vagy művészeti vezető, akinek különösen sokat köszönhetsz?

Több mester keze alatt fejlődhettem a főiskolán és itt, az Operaházban is. Hálával gondolok rájuk. De Dózsa Imre volt az, akinek gondviselő tekintetét mindig magamon éreztem. Ő az, akit itt az Operában szellemi „atyámnak” tekintek. Mindenben segít, tanácsokkal, instrukciókkal lát el, számos próbafolyamaton kísért már végig. Ez nagyon sokat jelent. Ahogy pótolhatatlan a kollégák odafigyelése és bíztatása is.  Az útját persze mindenki egyedül harcolja végig, önmaga talál rá a helyes útra. Ez a szakma a személyes küzdelemről szól.

Mit gondolsz, mi az a technikai-művészi pont, ahol esetleg hiányosságaid vannak, ahol még fejlődni szeretnél?

A fejlődni vágyás a mi szakmánkban elengedhetetlen, minden nap akarnod kell, hogy jobb legyél. Ez egy véget nem érő folyamat, az ember sosem hiheti el, hogy már elég jó, mert abban a pillanatban a fejlődés megáll. Célom, hogy művészileg és technikailag is folyamatosan tanuljak, érjek, tapasztaljak. Tudni kell meríteni az általam megélt helyzetekből. Azt gondolom, vannak szerepek, ahol sokkal hitelesebb egy harminc-negyven éves táncos, mint egy huszonéves, akinek egész egyszerűen még nem lehet annyi tapasztalata. Ebből a szempontból is érnem kell még, hogy igazán meg tudjam valósítani ezeket a karaktereket. Azokat az előadásokat preferálom, ahol mély érzelmeket tudok megjeleníteni, átadni a nézőknek. Úgy gondolom, lehet akármilyen jó technikailag az ember, foroghat bármilyen jól, ha nincs mögötte tartalom, művészet, az egész nem ér semmit. Ezért is volt Des Grieux és Vronszkij szerepe számomra a legnagyobb kihívás és beteljesülés is egyszersmind.

Melyek a legszebb pillanatok számodra, onnantól hogy kiírják a szereped odáig, hogy az utolsó előadáson elköszönsz tőle?

Az egész folyamat nagyon különleges, tele milliónyi szép pillanattal. Egy szerep megtanulása, begyakorlása fáradságos munka, azonban nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a befektetett energia megtérül. A közönség tapsa mindenért kárpótol. Ez leírhatatlan érzés.

Mikor érik be egy balett-táncos művészileg?

Ez nagyon érdekes és egyéni, mert amikorra igazán beérik az ember, mondjuk 35-40 éves korára, addigra a teste már közel sem bírja annyira a terhelést és a nagy szerepekkel járó nagyon nehéz fizikai igénybevételt.

Ezt felfoghatjuk tragikusan is, de biztos van az a pár év, amikor azt éli meg a táncos, mint egy késő harmincas színésznő, hogy még mindent, és már mindent, nem?

Én még nem tartok ott, nem tudom, mit rejt számomra a jövő. De biztosan van egy ilyen része a dolognak. A mindent vagy semmi akarása örök emberi vágy. Számomra itt és ma a fejlődés folyamatossága a fontos. Harc önmagam megtalálására! Az út elején állok, remélem lesz módom sokáig lépkedni rajta…

kommentek: 0

Tovább olvasom

Volt egy álmuk

Misty Copeland egy színesebb és toleránsabb balettvilágért harcol. A küzdelmet azonban nem ő kezdte, hanem Arthur Mitchell, a Dance Theater of Harlem alapítója, közel öt évtizeddel ezelőtt, alig egy évvel Martin Luther King halála után.

Kép: Anthony Javier Savoy és Lindsey Croop/ Credit: Rachel Neville

kommentek: 0

Tovább olvasom

Főállásban balettművész

Napi 10-12 órányi fizikai igénybevétel, a sérülések, a folyamatos fájdalom elviselése: a balettművészek életének nagy része nem a reflektorfényben zajlik. Mit tesznek, mit tehetnek, hogy kicsit könnyebben viselje testük a folyamatos túlhajszoltságot? Hogyan érik el, hogy ez egyáltalán ne látszódjon a színpadon?

Fotó innen.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Sarkissova Karinát jó pár komoly szerepben láthatta már a hazai balettkedvelő közönség. A bécsi Staatsopert a Magyar Nemzeti Balettre váltó táncos rendszeresen vezet népszerű műsorokat az osztrák televízióban, az Opera újévi koncertjén pedig koreográfusként is bemutatkozik.

Az egyik osztrák televízió adásában egyszer korábban azt nyilatkoztad, egy nap majd szeretnél koreografálni. A hazai közönség balettművészként ismer elsősorban. Az újévi koncertre készített Mendelssohn-mű lesz az első darab, amit koreográfusként jegyzel?

Nem, már elég sok koreográfiát készítettem Ausztriában balettekhez, operákhoz illetve tévés produkciókhoz. Eddigi legnagyobb sikerem koreográfusként épp a legelső munkám volt a bécsi Staatsoper táncosai számára Libertango címmel. Erre nagyon büszke vagyok, világszerte több mint százszor táncolták különböző táncosok, idén pedig itt a Nagy Iván Balettgálán magam is táncoltam. Viszont a legfontosabb eddigi koreográfusi munkám az a Zefirelli-Bizet féle Carmen volt szintén a bécsi operában, amiben Anna Netrebko énekelte Michaelát – DVD-n ma is látható –, illetve a Luc Bondy féle Rigoletto a híres Wiener Festwochenen, a Bécsi Ünnepi Heteken. Még egész estés koreográfiát is készítettem egy különleges alkalomra, illetve mozi és tévé produkciókhoz is koreografáltam.

Fotó: Emmer László
 

Hogyan jött a lehetőség, hogy koreográfusként is megmutasd magad?

Bécsben létezik egy Fiatal koreográfusok formáció, ennek keretében indult a koreográfusi munkásságom. Ez a platform óriási lökés minden olyan táncosnak, aki valami újjal szeretne foglalkozni, valami újat szeretne kreálni. Hamarosan aztán a kollégáim elkezdték kérdezgetni, hogy táncolhatják-e a koreómat gálákon vagy különböző eseményeken. Néhány kisebb darab után korábbi igazgatóm, Ioan Holender kért meg arra, hogy Zefirelli Carmenjének legyek a koreográfusa, illetve hogy az énekesek színpadi mozgásáért én legyek a felelős. Ez nagyon nagy megtiszteltetés és szerencse is volt egyben.

Az újévi koncertre miért épp Mendelssohnt választottad?


Mendelssohn Szentivánéji álom darabja nagyon jó atmoszférájú, ami egy újévi koncert esetében fontos, mert ezt azok is nézik, akik egyébként nem túl gyakran járnak operába vagy balett produkciókra. Egy ilyen alkalomra egy bonyolult modern koreográfia nem illene szerintem, ezért maradok a tradícióknál.

Balett-táncosi tapasztalataidat mennyire tudtad beépíteni a munkába?

Nagyon is. Először is a mozdulatokat meg tudom mutatni a táncosoknak. Pontosan érzem, mennyire tudják magukévá tenni a koreográfiát, boldogak-e vele vagy sem, esetleg itt-ott módosítanunk kell rajta, hogy élvezhetőbb legyen. Tudom, mennyire képes a táncos a koreográfust utálni a kényelmetlen mozdulatokért.

Hans van Manen koreográfussal és Solymosi Tamás balettigazgatóval, fotó: Nagy Attila 

Kik azok, akiket kiválasztottál, és hogyan esett épp rájuk a választásod? Te magad táncolsz-e a darabban?

Nagyon örülök, hogy csodálatos kollégáimmal dolgozhattam, legtöbbjük igazi balettsztár és szakmai nagyság , mint Popova Aleszja, Leblanc Gergely, Felméry Lili és Tanykpajeva Aliya. Az ő karizmájuk már kiteszi a produkció ötven százalékát. Mint minden koreográfus, én is azt kértem, hogy azokkal dolgozhassam, akiket szeretek mint művészt és akikről tudom, képesek a gondolataimat a mozdulataikban tökéletesen visszaadni. Szerepelhettem volna én is a darabban, de úgy döntöttünk Solymosi Tamás igazgató úrral, hogy végül mégse fogok benne táncolni. Furcsa vagy akár még negatív felhangja is lehet annak, ha a koreográfus a saját darabjában szerepel. Persze ez alól a szólók vagy duettek kivételt képeznek. Nemrég fejeztük be egyébként a koreográfiát, mindössze két próba állt a rendelkezésünkre, az is a szabadidőnkből ment, ugyanis minden táncos próbál valami mást is ezidőtájt, mindenki fáradt és nagyon elfoglalt. A televíziós felvétel előtt már csak egy további próbalehetőségünk lesz. Sok lépés és emelés van a darabban, a táncosok nagyon jól néznek ki benne és ahogy hallottam, élvezik is. Innentől a filmes stáb munkáján van a hangsúly, hogy átvigyék a nézőnek a táncosok szépségét és kecsességét.

Gyönyörű szép szólótáncos karriered volt a bécsi Staatsoperben. Miért hagytad ott és miért pont a budapesti operáért?

Tizenegy év operaházi tagság után, mialatt három különböző igazgatóval dolgoztam, egy ponton úgy éreztem, már nem fejlődöm tovább, hogy ugyanazok a szerepeim és a repertoár. Most nagyon boldog és büszke vagyok, hogy a Magyar Nemzeti Balett tagja lehetek és sok újfajta szerepben próbálhatom ki magam.

Az újévi koncert után folytatod a koreográfusi munkát?

Még nem vagyok biztos benne, ugyanis imádok színpadon lenni! És szinte minden vezető szerepet eltáncolhatok. Koreográfusként azért nem lehet ugyanazt az élményt átélni, mint a színpadon. A backstage, a háttérmunka teljesen más, és nagyon ritka, hogy valaki azt kérdezné egy darab után, hogy ezt most ki koreografálta? Ha egy nap majd abbahagyom a táncot, és lesznek felkéréseim, ami tán majd azt fogja jelenteni, hogy szeretik, amit csinálok, akkor persze fogok koreografálni.

LOL, fotó: Nagy Attila 
 

Sok szép szerepet, karaktert eltáncolhattál 2013-as tagságod óta itt a budapesti operaházban. Melyek voltak azok, amelyek által leginkább kifejezted önmagad?

Mindig azokat a szerepeket szerettem, ahol van történet és a szereplő markáns karakterrel bír, vagy amikor a balett történelmi tárgyú. De most például nagyon élvezem Lander Etűdök című darabjának szóló balerináját, ami tisztán technikai kihívás. Szeretek táncolni és játszani, minden szerepet igyekszem a magam tánc- és játékstílusára adaptálni. Hinnem kell abban, amit csinálok és biztosnak kell lennem benne. Alapvetően minden pillanatot szeretek, amit a színpadon töltök, nem számít, hogy hercegnő vagyok tütüben, mint Mária A diótörőben vagy hódító nő bikiniben, mint Júlia a Spartacusban.

Fiatal korod ellenére nagy fiad van, ami viszonylag ritka a balerináknál. Tudatosan tervezted gyermeked születését?

Négy éves korom óta táncolok és tréningezem. Tizennyolc éves koromra belefáradtam abba, hogy folyton a balett teremben vagyok és már a színpadon sem éreztem azt az izgalmat, amit korábban. Férjhez mentem és a férjemmel elhatároztuk, hogy gyerekünk lesz. A terhességem ötödik hónapjáig táncoltam és három hónappal a szülés után már újra színpadon voltam. Ez tökéletes időzítés volt számomra, már kezdett újra hiányozni a színpad, ugyanakkor családot is építettem. Persze mindez csak nagyon sok segítséggel volt lehetséges. Anyukám, aki kiváló babysitter, hat éven át segített, és a volt férjem is. Nélkülük nem tudtam volna folytatni a munkát és élvezni a sikereket.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb különbség a Magyar Nemzeti Balett és a Staatsoper között repertoár, társulat, munkatempó és morál szempontjából?

Furcsa számomra, de a bécsi társulat valahogy stresszesebb, több a próba, többet dolgoztunk, de kevesebb az előadás. Az itteni társulat képes egy nagy klasszikust két hét alatt összerakni és 29-szer játszani (például A diótörőt decemberben). Bécsben több mint egy hónapot próbáltunk öt-hét előadásért. És persze minden szólistának csak két estéje van, ami nem túl jó arány a felkészülés és a színpadon lét tekintetében. A repertoár hasonló, mégis azt gondolom, a magyar operaháznak több színes és különböző darabja van repertoáron, mint a bécsinek. Ez is volt az egyik oka, hogy társulatot váltottam. Illetve a kapcsolat a társulat és a titkárság között itt lényegesen jobb, közelebbi, nem kell időpontot kérni például ahhoz, hogy beszéljünk az igazgatóval, Tamás mindig meghallgatja a táncosokat, ha bármire szükségük van.

Folytatod még a tévé-show-kat a bécsi televízióban?

Igen, épp most fejeztem be egy ORF/BBC produkciót Dancing Stars címmel, a héten az osztrák sport gálán mutatom be az év sportolóját élő adásban. Mindig igyekszem több rendezvényt és tévés eseményt bepréselni a terveimbe. De a színház az első helyen szerepel az életemben, ha itt van elfoglaltságom, az mindent megelőz.

Mit szólt Solymosi Tamás igazgató az aktképek ügyéhez? A bécsi operában feszültséget szült közted és a vezetés között, hogy egy magazinban aktképeid jelentek meg. A Magyar Nemzeti Balett tagjaként lehetséges lenne, hogy egy vezető balerináról ilyen képek jelenjenek meg?

Természetesen beszéltünk az ügyről, amikor a társulathoz jöttem, hisz Bécsben elég nagy botrányt kavart. Úgy rúgtak ki emiatt, hogy semmi érvényben lévő, alkalmazható jogszabály nem létezett az esetre, ezért végül vissza kellett venniük. De a kapcsolat köztem és az igazgató között ezután már nem volt elfogadható, így ez is belejátszott abba, hogy elhagytam a társulatot. Most semmi ilyen akciót nem tervezek a jövőben, így nincs mire engedélyt kérni.

Kozár Alexandra

kommentek: 0

Tovább olvasom

Audrey Hepburn imádta a balettjeit. Ő pedig imádott úgy fogalmazni, mintha mindig egy idézetekkel teli könyvet írna. George Balanchine egyik legfontosabb koreográfiáját mutatja be a Magyar Nemzeti Balett, ennek apropóján előszedtük, mit nem tudunk a mesterről.

Klasszik 47°N19°E

kommentek: 0

Tovább olvasom