Na nem a farsangon, hanem IRL, az igazi életedben. Királylánynak öltöztetve, csodálva lenni... Persze a balerinák élete sokkal több (és nehezebb) ennél, de most itt az alkalom. Balett-előkészítőt indít az Opera.

Fotó innen.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Három Billy az Operában

Másfél éve készül és júliusban végre színpadra is kerül a Billy Elliot - A Musical című produkció. Ahogy arról beszámoltunk, az Operaház színpadán láthatjuk a bokszedzések helyett a balett-termet választó 11 éves kisfiú történetét - háromszor egymás után, három szereposztásban. A rendezőt, Szirtes Tamást csíptük el egy villámbeszélgetésre a próbák közötti levegővétel idején.

Fotó: Szirtes Tamás/ Készítette: Pályi Zsófia

kommentek: 0

Tovább olvasom

Hogyan hat a Brexit az európai táncművészetre? Van-e okuk a brit táncművészeknek tartani az új függetlenségtől? A gazdasági-politikai hatásokról már számos cikk született, de arról csak kevesen értekeztek, hogy a művészetet hogyan befolyásolja a brit állampolgárok döntése. A legnevesebb táncosok pedig nyílt levélben álltak ki az EU-tagság mellett. Mitől tartanak ők?

Illusztráció: Akram Khan Company, Vertical Road/ fotó: Richard Haughton

kommentek: 0

Tovább olvasom

Aki ezt a kérdést feltette az Operában a Vadász tánca közben, ma már valószínűleg túl van az érettségin is. De a törpék még mindig ezzel vidítják egymást, ha hosszabb ideig nincsenek színpadon. Tizenkét éve van repertoáron az ifj. Harangozó Gyula koreografálta Hófehérke és a 7 törpe. Ezúttal a törpéket életre keltő táncosokat kérdeztük, hogy érzik magukat a szerepükben.

Fotós: Csibi Szilvia, Nagy Attila

 

Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Hapci, Morgó, Kuka - nincs olyan gyerek (és felnőtt), aki ne tudná felsorolni a hét kis törpét, akik megmentik Hófehérke életét a gonosz Mostohától. Olyan gyerek (és felnőtt) sincs, aki ne ismerné pontosan, melyik név milyen karaktert rejt, hogyan alszik meg a tej Szundi szájában, hogyan néz értetlenül a világba Szende, hogyan hordja hatalmas kabátját Kuka, hogyan elégedetlenkedik Morgó, milyen édesen tüsszent Hapci és így tovább. Hófehérke szeretetén keresztül fogadtatják el okosan és viccesen a Grimm testvérek a lehető legnehezebben megszokható, tolerálható furcsa emberi tulajdonságokat. Törpékbe öltve. De mit éreznek a törpék? Milyen táncosként jelen lenni ezekben a figurákban? 

“Bármiből nem lehet viccet csinálni” - mondja a Vidort megformáló Morvai Kristóf, aki szerint az igazi kihívás a törpök szerepében nem technikai, sokkal inkább színészi. “Persze mi a színészi feladatokat táncosként oldjuk meg, nyilván nem szólalunk meg, de ami a színészetet erősíti, az az, hogy ebben a darabban rengeteg a pantomimjáték. Sokat vagyunk színpadon, benne kell maradni a karakterben, és a karaktert mindenki magának építi fel. A közös részek, a poénok nagyjából meghatározottak, de a darabban nagyon sok hely van a saját karakter számára is. Ez hatalmas szabadság. Folyamatosan benne kell lenni a szerepben, miközben nincs meghatározva pontosan, hogyan.” 

Morvai Kristófnak például folyton viccelnie kell, két felvonáson keresztül. Akkor is, ha nincs vicces kedvében. “Vidorként elég nehéz egyfolytában a karakterben maradni, hiszen ő mindenből tréfát csinál. Miközben nagyon óvatosnak kell lenni, mert bármivel mégsem lehet viccelni.”

Hogyan lesz valakiből felkészült törpe? 

Morvai szerint, aki öt éve van a darabban, több forrása van a felkészülésnek. “A Grimm-mesét mindenki ismeri, vannak pszichológiai jellemzői a törpéknek, ennek is utánanéztünk. Én rengeteget próbálgattam, a többiekkel is folyamatosan interakcióban voltam, ami jól működik, az maradt, ami nem, az ment a levesbe. Minden évben újra és újra fejlődik a darab, a karakter, ez a legnagyobb szépsége.”

A Szendét életre keltő Kohári István szerint a törpék életét igencsak megkönnyíti a háttérmunka, a jelmezek és a díszlet. Na meg a közönség. “Nemcsak ez az egyetlen darab, ahol  markáns, erős karaktereket formálunk meg, ilyen értelemben a balett a színészethez is közel áll. Ami szerintem kiemelést érdemel, hogy rettenetesen jó háttérmunkásaink vannak, csodálatosak a maszkok, a díszlet.“ 

És a közönség. “Annyira jó a gyerekeknek játszani, 12 éve, az első szereposztás óta vagyok Szende, mégsem unom. Visítoznak és kiabálnak, mindig várják a törpéket.”  Kohári az első évben, 2004-ben még Vidort kapta meg, de néhány hét múlva kiderült, inkább Szende lesz az ő szerepe. “Sosem akartam herceg lenni, nem vágyakoztam az irányába, mindig sokkal izgalmasabbnak találtam azokat a karaktereket, akiket formálni lehet.”

 A hét törpe tényleg együtt él a színpadon, mint a mesében, együtt játszanak, egymás poénjaira építenek - ebben mind a heten egyetértenek. Ha valahonnan elindul egy izgalmas mozdulat, a humor egy szellője, azt a másik hajójának vitorlája fogja be. Így lesz minden évben új és más, miközben a régi csapat is cserélődik. 

Kuka zsenialitását, tehetségét és virtuozitását mindenki dicséri, Kerényi Miklós Dávidról pedig kiderül, órákat tudna mesélni a kezdetekről. “Tizenkét éve volt a premier, mi voltunk a második szereposztásban. Fantasztikus volt! Folyamatosan néztük egymás próbáit. Ifj. Harangozó Gyula koreográfus megadta az alapokat, a lépéseket, de meghagyta az improvizációk terét. Kovács Gergely Csanáddal, aki Morgó volt, minden előadáson “provokáltuk” egymást, mindig új és újabb poénokat gyártottunk a másiknak, aki persze egyfolytában reagált, adta vissza a labdát.”

Ezeket az improvizációs koreográfiákat már tanítják külföldön is, mondja Kerényi. A játék, az egymással való kísérletezés volt az alapja a munkának. A koreográfus csak akkor nyúlt bele, ha egy poén már túl erősre, túl sokra sikerült. És nagyon sok szállóige megmaradt. Például a Vadász tánca közben egyik évben egy gyerek felkiáltott a nézőtéren, hogy Anya, mikor jönnek már a törpék?” Minden törpe füle hallatára. Így amikor a törpék a takarásban pihennek, ezzel a mondattal szórakoztatják egymást. Kuka szerepe viszont sokkal több, mint színészet, mondja Kerényi.

“Egyszer az egyik idősebb kollégám azt mondta, hogy az egész szerep olyan, mintha a kabát önálló életre kelne és az mozgatna, mintha csontjaim sem lennének, mintha a kabát vinne előre a többiek után. Iszonyatos technikai felkészültséget igényel, rengeteg nagy ugrás van benne. Szünetben ezeket mindig át is veszem, ekkor még egy csomó poén eszembe jut, aztán lemegyek és meg is mutatom őket színpadon.”

Tizenkét év, 75 előadás - Kerényi Miklós Dávid mögött hihetetlen tapasztalat áll ebben a szerepben. Többet volt színpadon vele, mint bárki más. Unalom?

Ezt a szerepet nem lehet megunni. Olyan szerepet lehet megunni, ami monoton. Ebben rengeteget vagyok a színpadon, és minden pillanatát élvezem. Legalább negyvenkét éves koromig szeretném csinálni.”

Ugyancsak 12 éve táncolja, de nem ezt a szerepet Szakács Attila, aki a karban kezdte, Vadászként folytatta, most pedig Tudor szerepében játssza végig guggolva a két felvonást.  

186 centi magas vagyok, így igazán meglepett, hogy törpét táncolhatok. Pedig mindig irigyeltem őket! Tudor szerepében nemcsak egyfolytában guggolok, de rajtam van a legnehezebb jelmez is, hiszen ő a legtestesebb törpe, nagy pocakú, nagy fenekű, hatalmas kabátot viselő. Ami elég nagy kihívás kondicionálisan. Ha a tánc technikai részét nézzük, a Vadász sokkal komplikáltabb, viszont klasszikusabb szerep abban az értelemben, hogy sokkal kevesebb játékot és szabadságot ad. A törpék sokkal összetettebb karakterek, ettől sokkal izgalmasabbak is. A Vadász ahhoz képest, hogy mekkora szerep, tényleg elképesztően nehéz. Tudor szerepében persze valamennyit táncolok, de ez inkább bohóckodás, nem annyira balett. És persze nagyon erős színészi játékot igényel.”

A törpék között lenni nagyon jó, mondja Szakács, aki a szerepen keresztül barátaival találkozik és dolgozik a színpadon. Így van "összedolgozva a csapat", meséli. Tudor számára pedig nagyon fontos, hogy sokan legyenek mögötte, mert egyrészt ő vezeti a sort, másrészt neki minden pillanatban mindent tudnia kell. És ez persze nincs mindig így, mondja nevetve Szakács, de szerencsére a többiek segítsége ezekben a helyzetekben rendre megérkezik.

Szundi, azaz Kovtun Maksym semmiért nem bújna másik törpe szerepébe. Már csak azért sem, mert már gyerekkorában is ez a karakter volt a kedvence. “Most először táncoltam ezt a darabot, ha az a kérdés, hogy a színészi vagy a táncosi minőséget kellett jobban kiemelni, egyértelműen az előbbit. Viszont imádom ezt a szerepet! Szabadságot jelent, nagyon sok közös élményt a többi törpét játszó táncossal. Szundi - egyébként, ezt még nem mondtam soha - volt a kedvencem gyerekkoromban a hét közül, szóval kifejezetten örülök, hogy ő lettem, felnőttként. Legalábbis a szerepem szerint, mert az életben erre sok esélyem nincs, lévén egy egész picike gyerek apukájaként kénytelen vagyok lemondani az igazi hosszú alvásokról. Cserébe persze szundizhatok, félálomban néha.” Kovtun olyan alaposan készült, hogy még a Walt Disney rajzfilmet is megnézte.  

Hapcinak ezt most nem kellett megtennie, mert minden jelenetre emlékszik gyerekkorából. Aragno Umberto táncosból gyerekké vált a színpadon. “Olyan érzésem volt, mintha ismét gyerek lennék. Azért is volt nehéz megjegyezni, hogy mikor mit is kell csinálni, mert sokkal inkább színészi játékra volt szükség, nem arról volt szó, hogy lépéseket és kombinációkat kell megjegyeznem, hanem játékos helyzeteket, reakciókat. Rengeteg apróságra kellett koncentrálni. De Hapci nagyon hálás szerep, egyrészt szerintem ő a legviccesebb, másrészt bármit tesz, imádják a gyerekek és azonnal fel is ismerik.”

Van, aki inkább az élő próbákon tanul, kevésbé filmről vagy DVD-ről. Közéjük tartozik Lagunov Levgen is, aki nevetve arról győzköd, hogy őt azért választották Morgó szerepére, mert rájöttek, hogy voltaképpen ő tényleg ilyen. Dühös? - teszem fel a kérdést, amire kicsit felpaprikázva válaszol, “Morgó nem dühös, ez a lényeg! Morgó dacos!”

Lagunov még sohasem játszott kifejezetten gyerekközönségnek, és számára ez volt a legfontosabb része a törpeségnek. 

“A gyerekek a legjobb közönség, szerintem nekem még soha nem volt ekkora sikerem a karrierem során” - mondja nevetve. “Az utolsó előadáson könnybe lábadt a szemem, ahogy láttam azt a hatalmas örömöt és boldogságot, amit ők éltek meg, miközben mi játszottunk nekik.”

“Képzeljetek el 1800-2000 boldog gyereket, akik - ha csak betesszük a lábunkat a színpadra - kiabálnak, őrjöngenek örömükben, alig halljuk a zenét. Semmihez nem fogható ez az érzés, annyira lelkesek, annyira hálásak.” - Szakács Attila ezért is akart éppolyan törpe lenni, amilyen a gyerekekben a mese után él. Mert tényleg arra van szükségük, hogy azt lássák, amit látni szeretnének. Tudort, Vidort, Szendét, Szundit, Hapcit, Morgót és Kukát. Meg persze Hófehérkét.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Még csak tizennégy

De már az egész világ ismeri az arcát - amit hihetetlen mennyiségű pénzért és figyelemért Siának kölcsönzött -, vadóc mozdulatait, mindenki tudja, hogy hogyan él és mennyit gyakorol, tinédzserek százezrei tanulják tőle, hogy mit kell szeretni és mit utálni, mit kell nézni és hogyan kell sminkelni. És miközben pimasz és fiatal, az egyik legjobban kereső táncos-színésznő az USÁ-ban. Szóval kicsoda Maddie Ziegler?

Fotó innen.

kommentek: 10

Tovább olvasom